Hogyan kell ápolni a pattanásos bőrt

0 0 3 perc
Hogyan kell ápolni a pattanásos bőrt
Arcápolás
0 0 3 perc

Tartalomjegyzék

    Az elején, néhány szó az „acne vulgarisról”. Ez egy betegség entitás, és mint minden betegség, megfelelő diagnosztikát igényel. Az pattanásos rutin segíti a kezelést, nem pedig helyettesíti.

    Pattanásos bőr – ez mit jelent?

    Ez azt jelenti, hogy hajlamos a jellegzetes bőrelváltozások megjelenésére, azaz zárt és nyitott mitesszerek, papulák, csomók, dudorok, pustulák megjelenésére. Sajnos, ennek következtében a gyulladásos elváltozások gyógyulása után is, a gyulladás utáni pigmentfoltok, aknés hegek maradnak a bőrön.
    Érdemes tudni, hogy az acne vulgaris különböző fajtákban fordul elő. Megkülönböztetünk többek között mitesszeres, pustuláris, papuláris, papulo-pustuláris, gennyes, göbös és cisztás, fókuszált vagy fordított akne.

    Mi befolyásolja az akné kialakulását?

    Az etiopatogenezis meglehetősen összetett. A betegség kialakulását számos tényező befolyásolja, amelyek közül a legfontosabbak a következők:

    Ahhoz, hogy mindezt egy kicsit jobban megértsük, bemutatom a szervezetünkben végbemenő mechanizmusokat. A faggyúmirigyek túlszaporodása és a túlzott faggyútermelés az androgének fokozott faggyútermeléssel jár együtt. A faggyús szőrtüszők nagyon érzékenyek ezeknek a hormonoknak a jelenlétére. A faggyúmirigyek egy enzimet (egyes típusú 5-alfa-reduktázot) tartalmaznak, amely a tesztoszteront dihidroxitesztoszteronná alakítja. Ez egy aktív származék, amely serkenti a faggyúmirigyeket faggyútermelésre. A szeborrea pedig az egyik kulcselem, amely beindíthatja az aknés elváltozások kialakulását.

    fokozott faggyúkiválasztás szintén elősegíti a P. acnes szaporodását. Az említett anaerob baktériumok túl nagy mennyisége megváltoztathatja a faggyú összetételét és gyulladásos elváltozásokat okozhat. A streptococcus és staphylococcus baktériumok, valamint a Pityrosporum ovale lipofil gombák jelenléte is fontos az elváltozások kialakulása szempontjából.

    Egy másik ok a corneocyták, azaz az elhalt hámsejtek túlzott proliferációja és abnormális leválása, ami a faggyúmirigyek keratinizálódásához és a faggyú bőrfelületre történő áramlásának akadályozásához vezet. A váladék sztázisa a kivezető csatornákban azok elzáródásához és mikro-mitesszerek kialakulásához vezet, amelyek mitesszereket képeznek.

    Emellett számos gyógyszer és kozmetikum is aknés elváltozásokat okozhat. Ide sorolhatunk például néhány fogamzásgátlót, szteroidot, antiepileptikumot és barbiturátot. A kozmetikumok kapcsán azonban a termékek kiválasztásánál figyelni kell arra, hogy a készítményben ne legyenek nagyobb mennyiségben komedogén összetevők, vagyis olyanok, amelyek fokozzák a mitesszerek kialakulását.

    Potenciális komedogén hatású összetevők:

    Következő összetevő, amelyet el kell kerülni a kozmetikumokban, ha pattanásokkal küzdünk, a glicerin. Higroszkópos tulajdonságokkal rendelkezik, azaz megköti a vizet, magasabb koncentrációban (15% felett) képes kivonni a vizet a bőr mélyebb rétegeiből és így szárítani a bőrt. Ezenkívül magas a viszkozitása, a légszennyező anyagok könnyen megtapadnak a bőrön és mitesszereket okozhatnak. Fontos, hogy ez az összetevő nem diszkvalifikál egy adott terméket, de érdemes odafigyelni rá, mert csak a bőrök egy része rosszul reagál rá.
    A készítményben található szárító alkoholok szintén nem tartoznak a kozmetikai összetevők kívánatos csoportjába, mivel szárítják és irritálják a bőrt.

    A pattanásos bőr ápolása

    Hogyan kellene kinéznie a helyes aknés rutinnakEgy példarutint mutatok be Neked olyan kozmetikumokkal, amelyek a pattanásos bőrnek megfelelőek.

    A pattanásos bőr reggeli ápolása

    Tisztítás

    A célja, hogy lemossuk a bőrápoló termékek maradványait, a szennyeződéseket és az éjszaka során keletkező felesleges faggyút, valamint felkészítsük a bőrt a következő ápolási lépésekre.

    Tonizálás

    A bőr fiziológiás pH-ját helyreállítja, ezen a lépésen használhatunk egy tonikot vagy egy hidrolátumot, amely enyhén savas, 3,5-5,0 pH-értékű. Jobban lesz elkerülni a hosszú INCI-jű termékeket. Varázsmogyoró-kivonat és egy pH-szabályozó, például citromsav, elég ahhoz.

    iUNIK - Tea Tree Relief Serum - Serum dla Cery Problematycznej z Wodą z Drzewa Herbacianego

    Normalizáló szérum

    Kihagyható lépés, de mindenkinek ajánlom, akinek pattanásos bőre van. A normalizáló szérum szabályozza a faggyúmirigyek munkáját, és rendszeres használat esetén csökkenti a faggyúkiválasztást. Ne feledd el, hogy a normalizáló szérum nem mattító szérum. A mattító termékek megakadályozzák a faggyú távozását a bőrfelületre, és hozzájárulhatnak a mitesszerek kialakulásához.

    Hidratálás

    A krém könnyű textúrájú és gyorsan felszívódó legyen, így kellemesen hidratálja a bőrt.

    Paula's Choice - Clear - Ultra-Light Daily Hydrating Fluid SPF30+ - Nawilżająca Emulsja Przeciwsłoneczna

    Napvédelem

    A fényvédő krém elengedhetetlen lépés a gyulladásos bőr számára. Érdemes az UV-sugárzásnak való kitettséget korlátozni, így minimalizáljuk a gyulladás utáni pigmentfoltok kockázatát. Ezenkívül ez kiváló öregedés megelőzés. Gyakran azt írják, hogy egy hidratáló krém plusz egy fényvédő túl sok réteg a bőrnek, akkor érdemes csak az UV szűrős krémet használni, aminek ápoló tulajdonságai is vannak.

    Smink

    Ez opciónális lépés. A legjobb lesz egy finom smink, de köztudott, hogy az ilyen smink nem mindig fedi azt, ami szükséges. Fontos, hogy a smink a lehető legrövidebb ideig legyen a bőrön. Ha nem mész ki este, mosd le a sminket a hazajövetel után. Ha jobban szereted az ásványi alapozókat, ez lesz a pattanásos bőrnek további megkönnyebbülés, mert az ásványi alapozók olyan összetevőket tartalmaznak, amelyek antibakteriális tulajdonságokkal rendelkeznek, könnyűek és nem blokkolják a faggyúmirigyeket.

    A pattanásos bőr esti ápolása

    Sminkeltávolítás és arctisztítás

    Az esti rutinnak az alapja. A smink, a szennyeződések és a felesleges faggyú eltávolítása nélkül a bőr nem tudja jól felszívni az ápolószereket. A nem megfelelő mosás is hozzájárulhat a mitesszerek kialakulásához. Érdemes dupla tisztítást végezni, az első lépésben olajat vagy micellás folyadékot használunk, majd az olaj és a szennyeződések maradékait enyhe arctisztító géllel lemossuk. Így enyhe tisztítószereket használhatunk, és alaposan megtisztíthatjuk a bőrt anélkül, hogy a hidrolipid réteget károsítanánk.

    Az esti tisztítására nyugodtan használhatunk ugyanolyan géleket mint a reggeli ápolás során.

    The Ordinary

    Tonizálás

    A reggeli ápoláshoz hasonlóan, a bőr megfelelő pH-értékének helyreállításának szolgál, ráadásul pattanásos bőr esetén a bőr pH-értékének csökkentése nagyon előnyös, ézért, ha nincs ellenjavallat, a savos tonikot javaslom bevezetni az ápolásba. Ez segít megelőzni az elhalt bőr felhalmozódását.

    Normalizáló / regeneráló szérum

    Támogatja a gyulladások gyógyulását és hidratálja a bőrt. Könnyed állagúnak kell lennie. Ugyanolyan szérumokat használhatunk, mint a reggeli ápolásban. Ezen kívül olyan szérumokat ajánlok, amelyek szalicil- vagy azelainsav tartalma miatt csak esti ápolásban használhatók.

    Hidratálás

    Ebben a lépésben ugyanazt a krémet használhatjuk, mint reggel, vagy egy olajjal dúsíthatjuk is táplálóbb hatás érdekében. Jó hatású olajok a kenderolaj, tamanuolaj, mogyoróolaj, perillaolaj, málnamagolaj és epermagolaj. Ezenkívül az esti ápoláshoz olyan savak-tartalmú hidratáló krémeket javaslok, amelyek segítenek megszüntetni az aknés elváltozásokat.

    Intenzív hámlasztás

    Az ilyen hámlasztás gyakorisága egyéni kérdés, a termék típusától és a bőr állapotától függ – őszi-téli időszakban használhatunk savas hámlasztást, a többi időszakban pedig enzimes hámlasztást.

    Az aknés bőr ápolása nagyon széles témakör, természetesen it megadtam csak egy példarutint. Ezt azonban egyénileg a bőr aktuális állapotához kell igazítani.

    Segítségre van szükséged a kozmetikumok kiválasztásában és a bőrápolási rutin kialakításában? Fordulj hozzánk és a kozmetikusunk kielemezi a kozmetikumaidnak összetevőit, és személyre szabott, a bőröd igényeihez igazodó ápolást készít. Keress minket facebookon instagramon vagy hívd a +36 80 088 597 – es telefonszámot.

    hogyan-kell-apolni-a-pattanasos-bort

    Autor

    Joanna Szwarocka

    Profil megnézése

    Miért a kozmetológiát választottam? Nem, gyerekkoromban nem ez volt az álmom, de az életünk elég kiszámíthatatlan, és hihetetlenül hálás vagyok, hogy erre az útra terelt. Teljesen belemerültem abba, amit csinálok, és ez nagy örömömre szolgál. Bátran kijelenthetem, hogy ez a szenvedélyem! Számomra az ápolás nem korlátozódik csak a bőrre, mint tudjuk, az emberi test egy precíz gépezet, amely számos rendszer egyidejű működésétől függ. Ezért összpontosítok az egészség holisztikus megközelítésére, mind a magánéletben, mind az ügyfelekkel való munka során. Az egészséges és ízletes ételek híve és jóga rajongó vagyok. Lenyűgöz az emberi test, és szívesen elmélyítem tudásomat az orvostudományhoz kapcsolódó területeken. Ez érdekes hatással van a munkámra, mert, mint tudod, a kozmetológia az egy ilyen típusú tudomány. Szeretek többet megtudni a kozmetikai iparban használt hatóanyagokról is. Milyen típusú bőröm van? Kombinált bőröm van, és hajlamos vagyok a mitesszerekre, ezért gondosan válogatom meg az ápolásom során használt kozmetikumokat. Ezen kívül nagyon érzékeny szemkörnyékem van, és tiszta lelkiismerettel tudom ajánlani azokat az általam használt krémeket és szérumokat, amelyek nekem beváltak.

    Tetszett ez a cikk?

    Subscribe
    Powiadom o
    guest
    0 komentarzy
    Inline Feedbacks
    View all comments